Tájékoztatás |
2021. november 19. péntek, 21:44 |
TISZTELT BÁCSALMÁSI LAKOSOK! A Kormány 633/2021. (XI.18.) Korm. rendeletében döntött a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/202.(XI.10.) Korm. rendelet módosításáról. A rendelet 2021. november 20-án lép hatályba!
A kormányrendeletből az alábbi legfontosabb, maszkviseléssel kapcsolatos szabályokat emeljük ki:
- A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató, a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény vezetője, valamint a felsőoktatási intézmény rektora határozza meg a vezetése alatt álló intézmény területén a maszkviselés szabályait, azzal, hogy a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg.
- A vallási közösség szertartásán a maszkviselés szabályairól a vallási közösség dönt.
- A hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során - az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével – a bevásárlóközpont területén,
- A fellépők kivételével az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott esemény helyszínén, függetlenül annak nyilvánosságától – így különösen színház, tánc-, zeneművészet – az irodák és az üzemi helyiségek kivételével – a mozi területén, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényben meghatározott muzeális intézmény látogatók számára nyitva álló területén, nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézmény látogatók számára nyitva álló területén, kép- és hangarchívum látogatók számára nyitva álló területén, közművelődési intézmény látogatók számára nyitva álló területén, közösségi színtér látogatók számára nyitva álló területén, integrált kulturális intézmény látogatók számára nyitva álló területén,
- ügyfélfogadási időben a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén, az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, továbbá minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben,
- a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői kivételével a zárt térben megrendezett sportrendezvény résztvevője a sportrendezvény helyszínén,
- a fellépők, illetve a felszólalók kivételével a zárt térben tartott zenés, táncos rendezvény, kulturális esemény, falunap, illetve egyéb rendezvény helyszínén történő munkavégzés során,
- az edző- és fitneszteremben, az uszodában, a közfürdőben, illetve a jégpálya területén történő munkavégzés során,
- a szálláshelyen történő munkavégzés során,
- a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben történő munkavégzés során köteles maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
A rendeletet teljes szövege a Magyar Közlöny 209. számában olvasható, melyet a https://magyarkozlony.hu/ oldalon találhatnak meg.
Vigyázzunk Egymásra, vigyázzunk Magunkra!
Bácsalmás, 2021. november 19.
Patocskai Ibolya jegyző
|
Gróf Teleki J. utca |
Gólyafészek |
79% | Hungary | |
6.4% | United States | |
3.5% | Russian Federation | |
1.8% | Ukraine | |
1.7% | Germany |